szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A jogszabálytervezet ősszel kerül a német kormány elé, és arról szól majd, hogy bárki dolgozhat otthonról, ha szeretne, és el tudja végezni a feladatait munkahelyi jelenlét nélkül.

Valamennyi munkakörben meg lehet majd követelni az otthoni munkavégzés (homeoffice) lehetőségét, amelyben nincs feltétlenül szükség személyes megjelenésre a vállalat telephelyén - ez áll egy német tervezetben. A munkavállaló szabadon eldöntheti majd, hogy állandóan, vagy bizonyos napokon dolgozik-e otthonról.
Ugyanakkor méltányos, "fair szabályokkal megakadályozzuk, hogy az otthonról végzett munka túlságosan belefolyjon a magánéletbe" - mondta a szociáldemokrata (SPD) politikus, kiemelve, hogy "a homeoffice-ban is lejár a munkaidő, méghozzá nem este tízkor".
A koronavírus-járvány kezdete óta az első óvatos becslések szerint 12 százalékról  25 százalékra emelkedett az otthonról dolgozó alkalmazottak aránya, ami azt jelenti, hogy nyolcmillióan végzik el a munkájukat hazulról. El kell érni, hogy ezt a járvány után is megtehessék - mondta Hubertus Heil.
A Bild am Sonntag összeállítása szerint az érvényes munkaügyi szabályok szerint az otthoni munkavégzés csak a munkaadó és az alkalmazott külön megállapodásával lehetséges. A munkahelyi balesetekre vonatkozó biztosítás a homeoffice-ra nem érvényes, így nem számíthat kártérítésre az otthon dolgozó alkalmazott, ha a munkaidő alatt balesetet szenved a lakásában.