Vágólapra másolva!
Rendszeresen ütötte-verte feleségét egy férfi Tokodon. Az egyik alkalommal hiába könyörgött az asszony, hogy már ne bántsa, tovább ütötte. A nő ekkor felkapott egy kést, és többször megszúrta vele. 
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi két éve szabadult a börtönből. A felesége Tokodi házába költözött, ahol

a nőt egy rövid idő után rendszeresen verni kezdte, terrorizálta.

A nő emiatt elköltözött, de a rendszeresen járt vissza a férfit látogatni. Az egyik alkalommal ételt, dohányt és alkoholt vitt neki.

A részeg férfi ekkor ököllel többször ököllel megütötte, és egy késsel a lábán, a csípőjén és más helyeken is megszúrta a nőt.

A halálra rémült nő kiabált, és könyörgött a férjének, hogy ne bántsa tovább. A férfi azonban tovább ütötte, mire a nő felkapott egy kést, és

azzal többször lábon, karon és a nemi szerven szúrta a férjét, aki erre már azt kiabálta, hogy „hagyják abba".

A férfi erőszakos többszörös visszaeső, a bíróság őt 2018-ban, többek között a házastársa sérelmére elkövetett testi sértés miatt, mint különös visszaesőként 2 évre ítélte. A férfi, ha elítélik, nem bocsátható feltételesen szabadlábra, az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa pedig a kétszeresére emelkedik.