szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Aki valóban egészségesen él, azzal is előfordulhat, hogy a vérnyomása magas. Kár bosszankodni ezen, londoni kutatók ugyanis egy sor új génhelyet fedeztek fel az emberi genomban, amelyek befolyásolják a vérnyomást. Ez pedig azt is jelenti, hogy a genetika még inkább befolyásolja, hogy kinek mit mutat a vérnyomásmérője.

A londoni Queen Mary Egyetem szakemberei egy 18 éves vérnyomás GWAS (genomszintű asszciációs vizsgálat) során, több mint egymillió személy adatainak áttekintése után újabb száz, pontosabban 113 olyan részt fedeztek fel az emberi genomban (a szervezet teljes örökítő információjában), amely befolyásolja a vérnyomást. Ezzel az összes, vérnyomással kapcsolatos genetikai jelek száma kétezer fölé emelkedett. Ez is mutatja, mennyire összetett „tulajdonság” a vérnyomás, amelyet több ezer különböző genetikai változat befolyásolhat – írja a SciTechDaily. Kiderült tehát, hogy a genetikai hozzájárulás a magas vérnyomáshoz nagyobb, mint gondolták.

A magas vérnyomás okai – poligén kockázati pontszám

Az új észrevétel segítheti a kutatókat a vérnyomás természetének, szabályozásának jobb megértésében, és javíthatja az úgynevezett poligén kockázati pontszámokat, amelyek megjósolják a vérnyomást, illetve a magasvérnyomás kockázatát. Ezek a pontszámok mutatják például, hogy a legmagasabb genetikai kockázattal rendelkezők átlagos szisztolés vérnyomásszintje nagyjából 17 Hgmm-rel magasabb, mint a legalacsonyabb kockázatúaké, és az előbbiek esetében hétszeresére nő a magas vérnyomás kockázata.

A szakemberek nyilvánosan elérhetővé teszik a poligén kockázati pontszámokat, és mivel ezeknek sokféle alkalmazása lehetséges, érdeklődéssel várják, hogyan segítenek majd ezek a vérnyomással kapcsolatos klinikailag relevánsabb kérdések megválaszolásában. Emellett e pontszámok hozzájárulhatnak a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának kitett emberek korai azonosításához is – véli Patricia Munroe, a Nature Genetics folyóiratban megjelent genomikai tanulmány vezető szerzője. Mindez már csak azért is igen lényeges, mert jelenleg világszerte a felnőttek több mint a harmada szenved magas vérnyomásban, ami a halálozás egyik vezető módosítható kockázati tényezője.

Magas vérnyomásra szedett gyógyszerek helyett: saját bélbaktériumokkal is kordában tartható

Ígéretes kísérleti eredmények születtek Spanyolországban: kiderült, hogy a magas vérnyomást mesterséges bélbaktériumokkal is szabályozni lehet. Igaz, itt is van egy megkötés.

Bár az összegyűjtött adatok többnyire európaiaktól származtak (a vizsgálat kezdetekor korlátozott volt a különböző adatkészletek elérhetősége), azonban világossá vált, hogy az említett poligén kockázati pontszámok az afrikai származásúaknál is jól használhatók. Ennek azért van jelentősége, mivel az ilyen emberek a korábbi genetikai vizsgálatokban alulreprezentáltak voltak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.