szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az iPhone-ok után az iPadek dobozait is zsugorítani kezdte az Apple, hiába keres már a vásárló bennük matricát vagy hálózati töltőt.

Az Apple kedden mutatta be az új iPad Air és iPad Pro modelleket, de az igazi érdekesség az, hogy a cég saját, M4-es processzora utóbbiban mutatkozott be, és nem egy Mac számítógépben. Ilyen még nem fordult elő, ráadásul egyelőre nem is tudni, mikor érkezhetnek meg a macOS-es gépekbe.

A 9to5Mac szerzője az Apple központjában már élőben is meg tudta nézni az új iPadeket, és kiderült, hogy a termékek dobozai tovább zsugorodnak.

Az iPhone-ok esetében az elmúlt években már kikerült a dobozból az EarPods (vezetékes) fülhallgató és a töltőfej is, amit környezetvédelmi okokkal magyarázott az Apple – úgyis mindenkinek van már töltője és fülese, ugyebár. Akinek pedig nincs, az vegyen.

Megjött az Apple M4 szuperchip, és vele rögtön több új iPad készülék is

Apple M4 lapka, új iPad Pro táblagépek és Apple Pencil Pro érintőceruza – kedd este több újdonságról is lerántotta a leplet az Apple.

Fülhallgatóról eddig is csak álmodozhattak a gyári dobozban az iPadek vásárlói, ám most két dolog is kikerül a gyári pakkból: a cég termékei mellé nagyon régóta adott Apple-matricák is eltűnnek, amit a 9to5Mac portálnak azzal magyarázott a vállalat illetékese, hogy a környezetvédelmi céljaik elérése érdekében teljesen műanyagmentessé teszik a termékeik dobozát. A matrica pedig az azt tartó fóliával együtt műanyag, de az Apple Store-ban, kérésre, korlátozott készletből tudnak adni matricát a vásárláshoz.

Van itt azonban valami fontosabb is: azt már a GSMArena szúrta ki, hogy az európai és a brit piacon hálózati adapter sem lesz a Pro és az Air iPadek dobozában. Ezt az Apple oldalán mi is ellenőriztük, és valóban: már csak a termék van, valamint egy USB-C-s töltőkábel.

Kábel van, töltőfej nincs
Apple

Az iPadekhez eddig jellemzően a cég 20 wattos, USB-C-s töltőfeje járt, mostantól azonban ezt külön kell megvásárolni, ha valakinek még nincs ilyenje. Az iPhone töltőfeje is használható, bár jó eséllyel sokan vélik majd úgy, hogy több termékhez egy töltő nem lesz elég.

Az indokok bizonyára ebben az esetben is a környezetvédelem. Csak bízni tudunk abban, hogy a MacBook laptopok akár 44 ezer forintos, nagyteljesítményű hálózati adaptereit nem külön kell majd megvenni a jövőben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.