szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kijöttek a különadók szabályait részletező kormányrendeletek; készülnek az autógyárak az újraindulásra; nem boldogok a magyar cégek vezetői a kormány eddigi gazdaságpolitikai bejelentései miatt. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Megjelentek a kormányrendeletek a különadók részleteiről. A kormány összesen 91 milliárdot vár a bankok és a kiskereskedelmi üzletek különadóiból. Némi meglepetés az, hogy az összes, 500 millió forint fölötti árbevételű kiskereskedelmi céget megadóztatják. A bankoknak három részletben kell fizetniük év végéig, a kiskereskedelmi cégeknek havonta, amíg a veszélyhelyzet tart. A boltláncok közül a legtöbb pénzt a korábbi számok alapján a Tesco, a Spar és a Lidl fizetheti.

Igaz, van, aki jól jár: a járványadót is csökkenthetik a bankok a látványcsapatsportok támogatásával. A kormány a bankok különadójának feléről is lemond, ha azt a sportra fizetik be inkább. A gazdaságvédelminek nevezett akcióterv keretében 430 millió forintot adott a kormány Kisvárda önkormányzatának, és a debreceni csapadékelvezetésre is ebből a keretből jutott pénz.

Gulyás Gergely pedig bejelentette, hogy az adóbevallási kötelezettséget és a beszámolók benyújtási határidejét szeptember 30-ra halasztják. Az online kasszát használók esetében arra kötelezik a kereskedőket, hogy 2021. január 1-ig tegyék lehetővé a kártyával való fizetés lehetőségét. Több pénz kerülhet a SZÉP-kártyára is, a rozsdaövezetekben épülő lakások áfája pedig 5 százalék lesz.

De a hét legfontosabb tanácsát így is az Állami Számvevőszék elnöke adta. Domokos László fontos üzenetet intézett a magyarokhoz: költsenek kevesebbet a bevételeiknél!

Domokos László
MTI / Balogh Zoltán
--- voting control ---

Újraindult a termelés az Audi győri üzemében. Azért teltház még nincs a gyárban, a közel 13 ezer dolgozóból nagyjából százan álltak munkába egyetlen gyártósornál, a járműgyárat pedig még egy héttel később indíthatják be. A Hankook Tire rácalmási gyáregysége is zökkenőmentesen újraindította a gyártási folyamatokat.

Az eddig tervezettnél hat nappal később, de a hónap végén részlegesen újraindulhat a munka a kecskeméti Mercedes-gyárban. A Suzuki esztergomi gyára is elindul április végén. Ami nálunk történik, az illeszkedik az európai trendbe: sok autógyárban használták fel arra a pár hetes leállást, hogy átalakítsák az üzemet és biztonságos legyen a termelés a járvány ellenére is.

Túry Gergely
--- voting control ---

Az Egyesült Államokban egy hónap alatt 22 millió ember jelentkezett be munkanélküli segélyért. A kisvállalkozókat segítő támogatási programnak viszont a korábbi ígéretek ellenére nincs nyoma. Kínában eközben kiderült, hogy a gazdaság az első negyedévben még a vártnál is nagyobb mértékben, az előző év elejéhez képest 6,8 százalékkal zuhant.

Az EU megakadályozná, hogy külföldi kézbe kerüljenek a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került európai cégek. Valamilyen formában lehetővé tenné a kormányok számára, hogy támogatást nyújtsanak a meggyengült vállalatoknak, de a részletekről még egyeztetnek.

--- voting control ---

A hét képe: markolókkal földelték el a madárinfluenza miatt elhullott tetemeket egy kiskunmajsai gazdaságban.

majsa.info

„A Kormány a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében kiemelt figyelmet szentel annak, hogy a stratégiai fontosságú vállalatok működőképessége fennmaradjon és a lakosság ellátása folyamatosan biztosított legyen” – ezzel az indoklással vonták azonnali hatállyal állami felügyelet alá a Kartonpackot. A cég korábbi főtulajdonosát egy évvel ezelőtt jogerősen börtönre és vagyonelkobzásra ítélték – az ő cége a részvények nem egész 62 százalékát birtokolta, de a vállalat alapszabálya háromnegyedes többséghez kötötte a legfontosabb döntéseket. Így az államnak eddig valószínűleg gondot okozott volna, hogy a megfelelő személyek kerüljenek a vezetőségbe.

A magyar cégek nagyon nehéz időket élnek: a kiskereskedelemről a GKI úgy számol, hogy a válság miatt éves szinten akár mínuszba is fordulhat a szektor, a kistelepüléseken pedig több boltbezárás is lehet. A legnagyobb cégeknél is nőhet a baj, a Wizz Air például ezer dolgozót bocsát el, a budapesti repülőtér pedig arról számolt be, hogy az utasforgalma 99,3 százalékát elvesztette. A vállalkozók egyébként is túl bonyolultnak és kevés valódi támogatást jelentő csomagnak tartják a kormány eddigi döntéseit.

Túry Gergely

Az Electrolux bezárta a jászberényi fagyasztóládagyárát, de ennek a döntésnek nem volt köze a járványhoz, még sokkal korábban eldőlt, hogy ez fog történni. A KSH még csak januári és februári adatokat ismer az évről, így az látszik a héten közzétett számaikon, hogy a járvány sem kellett az építőipari aranykor végéhez, és az ipar is sorozatban három gyenge hónapot zárt, mielőtt ideért a vírus. Az elektronikai cikkek kiskereskedelmében még nem látszik a rohamosan növekvő munkanélküliség, sőt, akkora a kereslet, mint karácsonykor.

--- voting control ---

A szabad kapacitásoknak köszönhetően háromszor annyi orvosi oxigént tud kínálni a Messer Hungarogáz, mint egy normál hétköznapon – mondta Bohner Zsolt, a vállalat ügyvezetője. Ez a cég az egyik a háromból, amely orvosi oxigénnel tudja ellátni a kórházakat. Több mint 10 ezer partnere van az ipar területéről, és 140 egészségügyi intézményt lát el oxigénnel.

A tartályokat és az elpárologtatókat több helyen nagyobbakra cserélték, az ipari palackokat pedig a megfelelő öblítési és tisztítási eljárások után orvosi oxigénnel töltheti a vállalat. Ezen kívül csővezetékek épülnek nagyon nagy ütemben, készülve a betegek fogadására. Arra a kérdésre, hogy ez mennyibe kerül, Bohner Zsolt pontos összeget nem mondott, csak annyit, hogy „sok 10 millió forint, az biztos”.

Messer Hungarogáz Kft
--- voting control ---

Mexikó is beadta a derekát, így megszülethetett a történelmi jelentőségűnek ítélt megállapodás az OPEC-tagállamok és a többi olajikitermelő nemzet között. Az egy hétig tartó maratoni tárgyalássorozat után megszületett alku értelmében az olajhatalmak összesen 9,7 millió hordóval csökkentik a napi kitermelést. A járvány miatt ugyanis csökken a kereslet, zuhannak az árak, ráadásul a szaúdi-orosz árháborúban a szaúdiak elárasztották a piacot olcsó olajjal.

A tárgyalások előtt napi tízmillió hordó volt a kitűzött csökkentési terv, és több elemző szerint ez a jelentős termelésvisszafogás sem lesz elég ahhoz, hogy megálljon az árcsökkenés. Többek szerint legalább húszmillió hordós csökkentésre lenne szükség a piac stabilizálásához. Napokkal a megállapodás után egy nagyot zuhant is az olajár, mert a Nemzetközi Energia-ügynökség arról adott ki számokat, hogy az egész első félévben óriásit esik a kereslet.

--- voting control ---Érdekli a gazdaság? Még több cikket talál Facebook-oldalunkon: