szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Miközben a diákok éppen sorban állnak, hogy véleményezzék az egyetemi névváltást, már döntöttek is a hátuk mögött a dékánok: a Szent-Györgyi Albert Egyeteme elnevezést állandó jelzőként kapja az intézmény, miközben marad Szegedi Tudományegyetem név.

„Szent-Györgyi Albert Egyetemének” fogják nevezni a Szegedi Tudományegyetemet, tehát megtartja a nevét, de kap egy állandó jelzőt. Ezt már megszavazta a SZTE Dékáni Kollégiuma, de a szenátusnak is el kell fogadnia a változtatást – olvasgató az egyetem hétfői közleményében.

Október végén írt a hvg.hu arról, hogy a szegedi egyetemi vezetés átnevezné az intézményt, és Szent-Györgyi Albert Tudományegyetemre változtatná az intézmény hivatalos elnevezését. Ráadásul, a névváltoztatást nem is véleményeztették, így került volna a szenátus elé az átnevezés napirendje. Október 26-án, vélhetően az ülésen megjelenő hallgatók nyomására a névváltást tárgyaló napirendet nem vitatták meg, a szenátusi tagok többsége a napirend levétele mellett voksolt.

Azt már akkor is tudni lehetett, hogy nem véglegesen vetették el a névváltást, hanem a tervek szerint megkérdezték volna az egyetemi hallgatókat, dolgozókat, és az oktatókat. Úgy tudjuk, hogy a SZTE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete eleget tett ennek, az itteni eredmények szerint az FDSZ szenátusi tagként a névváltás ellen voksolt volna, ha erre sor került volna. Az oktatók is tesztelték, hogy az egyes karokon az oktatók hogyan vélekednek egy esetleges névváltásról, úgy tudjuk, hogy hivatalosan ugyan nem tették közzé a szavazás eredményeit, de három karon azok vannak többségben, akik nem cserélnék le a SZTE nevét. Összesen 12 kara van az intézménynek, információink szerint nem minden karon kérdezték meg a diákok véleményét.

Az EHÖK az októberi szenátusi ülés után tette közzé, hogy ők majd megszervezik a diákok voksolását. Az egyetemi hallgatói szervezet két hét után, vasárnap délután közölte, hogy hétfőtől lehet szavazni arról, hogy felvegye-e a SZTE a szegedi tudós nevét. Ráadásul, az EHÖK összekötötte a kellemeset a hasznossal, egyidejűleg kitette azokat az urnákat is, amelyekbe a HÖK képviselőkre lehet szavazni.

A voksolás információink szerint folyik, miközben az okafogyottá vált azzal, hogy a fejük fölött a Dékáni Kollégium eldöntötte, hogy a Szegedi Tudományegyetem elnevezés marad azzal, hogy a Szent-Györgyi Albert Egyeteme állandó jelzőt is viseli az intézmény. A hökös szavazás viszont lebonyolódik, amelyeken még az előírt 25 százalékos részvétel is necces szokott lenni. A SZTE közleménye szerint a döntést széles körű egyetértéssel fogadták el, ami konszenzust teremtett a névváltoztatás ügyében:

"A Szegedi Tudományegyetem Dékáni Kollégiuma széles körű egyetértéssel úgy döntött, hogy a Szegedi Tudományegyetem neve állandó jelzőt kap: „Szent-Györgyi Albert Egyeteme”. Az Általános Orvostudományi Kar felveszi Szent-Györgyi Albert nevét."