A jég hátán is megélt: Kállay Kristóf műkorcsolyabajnok kalandos élete

A kalandos életet befutó kiváló sportember, Kállay Kristóf Ervin száz évvel ezelőtt, 1920. november 9-én született Budapesten. Édesapja Kállay Miklós (1885–1955) író, műfordító, kritikus és lapszerkesztő, dr. Kállay Miklós (1887–1967) miniszterelnök ötöd-unokatestvére, édesanyja Dudosich Borbála Róza (1900–1970) volt. Kristóf 1930 és 1938 között a budapesti Szent Benedek Gimnáziumban tanult, s ekkor lett tagja a Budapesti Korcsolyázó Egyesületnek (BKE). Első edzéseit a Városligeti Műjégpályán végezte, s még csak 11 éves volt, amikor 1932. február 22-én bekerült a magyar bajnokság juniormezőnyébe, amelyben Hostyánszky István mögött második lett. Két évvel később, 1934 decemberében is remekelt: a BKE műkorcsolya-bemutatót tartott a Műjégpályán, s a fiúk versenyét Barcza-Rotter Béla nyerte meg, mégis Kállay keltett feltűnést bátor, plasztikus ugrásaival, gyors és szép piruettjeivel.

Budapest volt a helyszíne a műkorcsolyázók 1935-ös világbajnokságának, amelyen az ifjú Kállay is megmérette magát. A viadal február 15-én a juniorok iskolagyakorlatával kezdődött, a férfiaknál tízen küzdöttek az elsőségért. Közülük a bécsi Herbert Alward bizonyult a legjobbnak, a második helyen a BKE versenyzője, Barcza-Rotter Béla végzett. A bírói döntéssel harmadik helyre juttatott Kállay főleg ugrásaival vonta magára a figyelmet, és ha nem bukik, jobb helyezést ért volna el. De így is maga mögé utasította Lengyelország bajnokát, a katowicei Walter Grobertet és a két osztrák versenyzőt, Kari Katschligot és Kurt Rongét.

Kállay részt vett az 1937. január 17-én megtartott magyar bajnokságon is. A sorsolás szerint elsőként a férfiverseny favoritjának számító Terták Elemérnek kellett bemutatnia gyakorlatát a hófödte Vajdahunyad vára előtt, őt követte Kállay, aki nagy meglepetéssel szolgált: egymást követték bátor ugrásai, az úgynevezett Axel Paulsenek. Annak ellenére, hogy Terták lett a bajnok, a tulajdonképpen ifjúsági korúként szereplő Kállay szabadkorcsolyázása jelentette a legnagyobb szenzációt. Az elegáns tartással korcsolyázó Terták 1938-ban megvédte címét, s a következő évben harmadik sikerét is megszerezte, bár a második helyre befutó Kállay már erősen megnehezítette a dolgát. (A harmadik és negyedik helyet egy testvérpár, Király Zoltán és Király Ede szerezte meg.) A nagy rivális Terták Elemér, aki világbajnoki harmadik és kétszeres Európa-bajnoki harmadik is volt, 1939-ben visszavonult, így az 1940-es bajnokság újra nyílttá vált.

A versenyt kellemetlen, hideg időben rendezték meg 1940. január 13-án és 14-én, s a szombati kötelező gyakorlatok után Kállay vezetett, dr. Barcza-Rotter Béla és Király Ede előtt. Magyar versenyzőtől addig még nem látott hatalmas ugrásokat végzett el könnyedén, stílszerű eleganciával. Axel Paulsennel nyitott, utána kettős forgásos hármasugrást, majd egylábú Axelt mutatott be. Tánclépések, holdak következtek, végül minden elképzelhető ugrás váltakozott a rendkívül nehéz, tartalmas programjában. Kállay a piruettekben is a legjobbat nyújtotta, s megszerezte élete első magyar bajnoki címét. A közönség nagy rokonszenvvel ünnepelte, mert megjelenése reprezentatív volt, s a jégen sem erőlködött, hanem könnyedén, finoman, elegánsan siklott.

1941. január 3. és 5. között került sor a „Három város jégsportmérkőzésére”, amelyen Budapest, Berlin és Bécs válogatott jeges csapatai mérték össze tudásukat. A háromnapos megméretésen a január 5-i műkorcsolya-küzdelmek iránt volt legnagyobb az érdeklődés. Kállay, az újdonsült magyar bajnok ezúttal balszerencsés volt, noha néhány héttel korábban az osztrák Karl Schäfer, az 1932-es és az 1936-os téli olimpia aranyérmese, hétszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok klasszis még úgy nyilatkozott róla, hogy rövidesen a világ egyik legnagyobb műkorcsolyázója válik belőle. Kállay ugyanis tíznapos, magas lázzal járó influenza után, orvosi tilalom ellenére kelt fel a betegágyból, s az iskolagyakorlatot nem végezte el kellő biztonsággal. Nem is kellett több a berlini és bécsi bíráknak, hamar lepontozták a legveszélyesebbnek tartott ellenfelet. Kállay a hátrányát a szabadkorcsolyázásban sem tudta behozni, jóllehet produkciója túlszárnyalta a többiekét. Gyakorlata egységes volt, és az különböztette meg másokétól, hogy a zenével együtt dolgozott, összekötő lépései pontosak és magabiztosak voltak. Kállay végül a 6. helyen zárt, a nagy meglepetést a még csak 14 esztendős Király Ede okozta, aki megelőzve a magyar bajnokot a 4. helyen végzett.

Az egy héttel későbbi magyar bajnokság előtt ezért többen úgy gondolták, Király Ede újra megverheti Kállayt. A címvédő azonban hamar rácáfolt erre: az 1941. január 11-i kötelező gyakorlatokban hatalmas előnyre tett szert, a második napon csak növelte, s újra magyar bajnok lett. Általános volt a vélemény, hogy öt éve nem volt Magyarországnak olyan klasszis bajnoka, mint a tehetséges Kállay. Miután 1942 januárjában harmadszor is bajnok lett, a Nemzeti Sport így méltatta:  „Az Axel Paulseneket és a Rittbergereket csak úgy »kirázza« a kisujjából. Az »unalmas« részeket is olyan elegánsan futja, ahogy bajnokhoz illik. Az erőnléte is remek. Ezt az utolsó percben bizonyítja be, amikor ahelyett, hogy tánclépésekkel húzná az időt, ugrássorozatba kezd.”

Kállay közben a Budapesti Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett 1942-ben, s ebben az évben dr. Kállay Miklós miniszterelnök mellett a Külügyminisztériumban dolgozott tisztviselőként. (Érdekesség, hogy a miniszterelnök legidősebb fiát szintén dr. Kállay Kristófnak (1916–2006) hívták, aki a háború után Rómában a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövete lett, majd 1993-ban Nyíregyházán megalapította a Kállay Gyűjteményt. A két Kristóf egymás hatod-unokatestvére volt, és a háború alatt egymást váltva mindkettő a Külügyminisztériumban dolgozott.). Bár a politikai élet egyre több idejét vette el a sporttól, Kállay Kristóf az 1943 januári bajnokságon negyedik alkalommal is felállhatott a dobogó felső fokára. A fárasztó katonai szolgálat után csak a verseny előtti hetekben folytathatott rendszeres edzést, s ez elsősége értékét tovább növelte. Az év végén tartották meg a „Mátyás király korcsolyázó emlékversenyt” a Műjégpályán, amelyen Kállay nem tudott részt venni, mert szolgálati beosztása miatt nem tartózkodott Budapesten és az edzései is elmaradtak. Ez volt az oka, hogy az 1944. január 9-i bajnokságon nagy szenzáció született: Király Ede legyőzte a négyszeres bajnok dr. Kállay Kristófot. Király győzelmét nem kis mértékben segítette, hogy Kállay szinte teljesen edzés nélkül állt ki a versenyre – s azért, hogy egyáltalán kiállt, sportszerűen végigversenyezte a bajnokságot, a legteljesebb elismerés illette. Műkorcsolyázóként akkor lépett utoljára jégre.

Kállay 1946-ig maradt tisztviselőként a Külügyminisztériumnál, majd külföldi követségeken volt ügyvivő. 1948-ban stockholmi követségi diplomata beosztásából vonult emigrációba, s Brazíliában telepedett le. Rio de Janeiróban vállalati tisztviselőként és újságíróként dolgozott brazil, valamint magyar lapoknak. Itt nősült meg, 1948. augusztus 20-án feleségül vette Adelaide Vaccani Bebianót, akitől 1949. október 11-én született meg fia, Kállay György Kristóf. A négyszeres bajnok Brazíliában jelentős karriert futott be: a Magyar Nemzeti Bizottmány brazíliai képviselője lett és több évtizeden át volt a Journal do Brasil külpolitikai levelezője. Magyar történeti és politikai cikkeit több folyóiratban közölték, 1972-től számos írása a Los Angeles-i Új világ című lapban jelent meg. A brazíliai Teresópolisban 1990. január 22-én, 69 éves korában hunyt el.

(Cikkünk szerzője, dr. Holmár Zoltán, az 1993-ban létrehozott nyíregyházi Kállay Gyűjtemény történésze.)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. november 7-i lapszámában jelent meg.)