Isael: Erősek leszünk; Sós nem venne mérget az augusztusi úszó Eb-re

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 22:33
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Isael köszöni, jól van – és boldog, hogy legalább már labdához érhet. A Ferencváros brazilja kis csoportokban már edz, és biztos benne, hogy a csapat úgy tudja folytatni a bajnokságot, ahogyan abbahagyta. Borbola Bence interjúja.

Köteles László menedzserként próbálgatja a szárnyait, de egy vasárnapi ligában még a kapuba is visszaállna. A genkiek korábbi kapusa a Belgiumban dolgozó Bernd Storckról, Eppel Mártonról és Bölöni Lászlóról is beszélt Kamler Jánosnak.

Sós Csaba nem venne mérget arra, hogy Budapest augusztusban vizes Eb-t rendez. Az úszók szövetségi kapitánya szerint gond lehet azzal, hogy az úszók ennyi kihagyás után értelemszerűen még nem érzik a vizet, de ezzel szerencsére a riválisok is így vannak. A tudását éppen könyvalakban is megjelentető mester a harminc felett egy évvel később olimpián induló Hosszú Katinkáról és a jövőre talán már gyorson is hasító Milák Kristófról is beszélt Kovács Erikának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik