szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Várhatóan a világjárvány megtöri a drágább, de minőségi termékeket előtérbe helyező két évtizedes iparági trendet.

A brit italboltok eladásai márciusban harmadával emelkedtek, míg az amerikai kiskereskedők több mint 50 százalékkal több alkoholos italt adtak el a rendkívüli helyzet kihirdetését követő héten – írja a Reuters. Az Egyesült Államokban a világjárvány előtt a röviditalok nagyjából 20 százalékát, a söröknek 25 százalékát adták el vendéglátóhelyeken. Vagyis 25-30 százalékkal kellene bővülnie a kiskereskedelmi forgalomnak, hogy a vendéglátás után maradt űrt kompenzálja. Ugyanakkor az első hét fellendülése után már márciusban negyedére esett vissza az emelkedés, április közepén pedig már csak 16 százalékkal adtak el több alkoholt az üzletek, mint korábban.

A kontinentális Európában még nehezebb helyzetben vannak az italgyártók a hírügynökség szerint, Spanyolországban például az eladások 60 százaléka kötődött eddig éttermekhez és kocsmákhoz. Mostanra a kontinensen már el is ült a lezárásokkal indult pánikvásárlás, nyilatkozta a dán Carlsberg sörgyártót. A holland Heineken pedig azt hangsúlyozta a Reuters megkeresésére, hogy még a bolti forgalomban lévő termékeik jelentős része is nagy kiszerelésű, társasági eseményekre tervezték. Ilyenek pedig nincsenek a koronavírus miatti korlátozások óta. Az Absolut vodkát és a Jameson whiskyt gyártó Pernod Ricard pedig arról nyilatkozott, hogy az utazáshoz köthető, például reptéri boltokban bonyolított forgalmuk 80 százalékos visszaesésével számolnak a február és június közötti időszakra.

A 2008-as válság után a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fordultak. a Reutersnek nyilatkozó szakértő most is ezt jósolja: várhatóan a világjárvány megtöri a drágább, de minőségi termékeket előtérbe helyező két évtizedes iparági trendet, a vevők inkább kevés pénzért akarnak majd több italt venni. A Carlsberg eladásai például már eltolódtak a hatos csomagok felé, a belga Delhaize üzletlánc pedig arról nyilatkozott, hogy náluk leginkább a borzsákok kereslete nőtt meg.

Tavaly nagyjából 10 ezer sörfőzde működött Európában. Az európai sörfőzdéket tömörítő Brewers of Europe szerint ez a szám harmadával eshet vissza idén. A kisüzemi főzdék vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Az Európai Bizottság korábban a borok iránti kereslet 8 százalékos visszaesését jósolta, ami a borászatokat is nehéz helyzetbe hozza. Mint arról a hvg.hu is beszámolt, ennek következtében több mint egymilliárd palack bor lehet az enyészeté.

A magyar kormány április közepén jelentette be, hogy megsegíti a bor- és szőlőtermelőket, a pálinkafőzőket és a kisüzemi sörfőzdéket is. 2020 június végéig az ezekben az ágazatokban dolgozó munkáltatók is mentesülnek a közterhek megfizetése alól, a munkavállalóik után csak az egészségügyi járulékot kell megfizetni.