szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egymilliárd eurós adózott nyereséget könyvelt el a Ryanair a március 31-ével zárult, 2020-as pénzügyi évben, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévre viszont már 200 millió eurós veszteséggel számol az ír fapados légitársaság.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A pénzügyi év során 10 százalékkal, 8,4 milliárd euróra növelték az árbevételt, az utasforgalom 4 százalékkal 148 millióra emelkedett – közölte a társaság, amely 13 százalékkal 1 milliárd euróra növelte adózott eredményét,

utasonként 6 százalékkal nagyobb, 57 eurós árbevételre tettek szert.

A Ryanair azonban arra is figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt a június 30-ával záruló első negyedévben 200 millió eurós veszteségre számít – nemrég arról szóltak a hírek, hogy a cég 3 ezer munkahely megszüntetésére kényszerül a koronavírus-járvány miatt, ami azt jelenti, hogy munkavállalóinak 15 százalékát bocsátja el. A társaság ugyanakkor leszögezte, nem fog állami támogatást kérni a válság túléléséhez, ellentétben versenytársaival, amelyek a Ryanair szerint tiltott állami támogatást kapnak, és ezzel önköltségi ár alatt tudják majd a jegyeket értékesíteni.

A légitársaság helyzetértékelésében jelezte, megkezdte a tárgyalást a Boeinggel az új megrendelésű gépek átvételének halasztásáról, mivel a következő két évben a vártnál kevesebb új gépre lesz a cégnek szüksége. Emellett megkezdték a tárgyalásokat a szakszervezetekkel a létszámcsökkentésről, bázisbezárásokról, fizetéscsökkentésről. A Ryanair-csoporthoz tartozó Laudánál is folyamatban vannak ezek a tárgyalások, de a Ryanair már figyelmeztetett, hogy ha a héten nem sikerült megállapodni, akkor bezárják a Lauda bécsi bázisát, és háromszáz embert küldenek el.

Németh András Világ

Úgy fogunk ezután repülni, mintha egy telefonfülkében ülnénk?

A koronavírus-világjárvány utáni polgári repülés egészen más lesz, mint a COVID-19-válság előtti időkben volt. A robbanásszerűen fejlődő légiközlekedés ugyanis jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kórokozó beterítette a világot, így az új norma a fizikai távolságtartás fenntartása lesz.