Tetszett a cikk?

A kormányhivatalhoz fordult Józsefváros régi közétkeztetési szolgáltatója, mert szerintük a veszélyhelyzet ellenére a polgármesternek nem lett volna jogköre a közgyűlés nélkül felrúgni a szerződésüket.

Pikó András józsefvárosi polgármesternek nem volt hatásköre az önkormányzat közgyűlése nélkül érvénytelenné nyilvánítani a kerület Klassz Menza Kft-vel meglévő közétkeztetési szerződését – közölte a cég a hvg.hu-val. A Klassz Menza álláspontja szerint az önkormányzatok működéséről szóló törvény és a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet kizárólag a vírus elleni veszélyhelyzeti védekezés körében tette lehetővé a polgármesternek a képviselő-testületi hatáskör elvonását. A szokásos rend szerint működő közétkeztetési szolgáltatási szerződés érvénytelenné nyilvánítása viszont nem tartozott a járvány elleni védekezés körébe.

A képviselő-testület hatáskörének jogtalan elvonása miatt a Klassz Menza a kormányhivatalhoz fordult.

A vizsgálat folyik. Ha a kormányhivatal megállapítja, hogy a polgármester döntése hatáskör hiányában született döntés volt, akkor a döntést hatályon kívül helyezi.

Normál esetben a közgyűlés jogköre

A polgármester arra hivatkozva nyilvánította semmisnek a szerződést, hogy 2019 közepén a Klassz Menza jogelődje, a Pensio Kft. (amellyel az önkormányzat eredetileg leszerződött) csak a közétkeztetési üzletágát ruházta át a Klassz Menzára, így az önkormányzat szabálytalanul fogadta el az ezzel kapcsolatos szerződésmódosítást. A Klassz Menza szerint Pikónak nem volt jogköre ezt utólag megállapítani, a szerződés megkötése, módosítása, stb. és az üzletág-átruházás jóváhagyása az önkormányzat testületi hatáskörébe tartozik. A polgármester a veszélyhelyzet utolsó napjaiban a képviselő testülettől elvont jogkörben egy személyben nyilvánította érvénytelennek a szerződést.

Pikó András azzal indokolta a szolgáltatás azonnali visszamondását, hogy nem tehetett mást, mikor észlelte, hogy az önkormányzat élő szerződése törvénysértő, semmis, azonnal lépnie kellett.

Az önkormányzat 50 milliós bírságot kapott

Az önkormányzat rendkívüli sürgősséggel új, ideiglenes szerződést kötött az Eurest Kft-vel. Június végén a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) e eljárás miatt hat pontból hatban elmarasztalta az önkormányzatot, összesen 50 millió forint bírságot rótt ki, a megkötött szerződést pedig semmissé nyilvánította. A KD eljárási hibákat is talált, de az alapvető probléma az volt, hogy szerintük Pikóéknak nem lehetett volna rendkívüli sürgősséggel eljárást lefolytatniuk. Többek közt azért, mert a meglévő szerződést felmondhatták volna a szerződéses feltételeknek megfelelően, és akkor lett volna idejük rendes közbeszerzést lefolytatni. Az eljárásról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Az önkormányzat a döntés után azt közölte: fenntartja, hogy jogszerűnek tekinti saját eljárását és keresi a döntőbizottság határozatával szembeni jogorvoslat lehetőségét. Utóbbi praktikusan egy peres eljárást jelent, a KD döntései ellen ugyanis fellebbezni nem lehet, azokat csak bíróságon lehet megtámadni.

Az új cég bedobta a törölközőt

Nem sokkal később a rendkívüli sürgősséggel leszerződtetett cég, az Eurest bedobta a törölközőt – írta meg a Napi.hu. „Nem értünk egyet a Közbeszerzési Döntőbizottság Eurest Kft.-re vonatkozó döntésével, ezzel együtt a határozatban foglaltakat végrehajtjuk, a bírságot megfizetjük. Mivel a döntőbizottság megállapította az önkormányzat és az Eurest között létrejött Közétkeztetési feladatok átmeneti időszakra történő ellátása tárgyú szolgáltatási szerződés semmisségét, így érvényes és hatályos szerződéssel nem rendelkezünk” – közölte a cég ügyvezetője, Nyerges János a lappal.

A Klassz Menza külön kiemelte, hogy nem önként állt le a szolgáltatással, a polgármester 2020. május 26-i levele szó szerint azt tartalmazta, hogy: „a szolgáltatásra 2020. május 26-tól nem tartunk igényt, azt nem fogadjuk el.” A Klassz Menza Kft. ezért nem szállította ki a másnapi ételeket. Álláspontjuk szerint az önkormányzat a mai napig élő szerződéssel rendelkezik a céggel, hiszen a polgármesternek nem lett volna jogköre megállapítani annak semmisségét. A Klassz Menza Kft. hajlandó továbbra is ellátni a szolgáltatást – hangsúlyozza a cég.