szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sopronban, Szegeden vagy Szolnokon alig csökkent a bevásárlóközpontok látogatottsága a veszélyhelyzet alatt. Pécsen viszont inkább elkerülték a plázákat.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Akik egész évben látogatják a bevásárlóközpontokat, azok többsége a járvány alatt is a plázákban szerezte be a legszükségesebb termékeket – ez derül ki az Indotek Group felméréséből, amely során 23 ezer embert kérdeztek meg személyesen, 13 vidéki és négy fővárosi plázában. A kutatásban többek között arra voltak kíváncsiak, hogy vásároltak-e személyesen az adott bevásárlóközpontban a járvány alatt, mennyire pártolják az online vásárlást és tartanak-e a járvány esetleges következő hullámától.

A megkérdezettek közül 67 százalék a pandémia alatt is vásárolt az adott plázában – a fővárosban 56 százalék, vidéken 72 százalék vallotta ezt. A lista élén a soproniak, szegediek és szolnokiak szerepelnek, ott ugyanis a megkérdezettek több mint 90 százaléka a járványhelyzet alatt is járt bevásárlóközpontokban. Nagykanizsa, Győr és Kaposvár esetében 80, a Balaton és Zala Plaza, valamint Miskolc esetében már csak 50 százalék válaszolta ugyanezt. A lista sereghajtói a pécsiek, akik közül csak 40 százalék plázázott a tilalmak alatt.

A kutatást végző cégcsoport adatai szerint a plázák látogatottsága május 4-e után fokozatosan visszaállt a járványhelyzet előtti szintre. Az enyhítések alatt minden héten körülbelül 10 százalékkal nőtt a vásárlók száma, a mozik megnyitása előtti napokban a vásárlók 80 százalékát visszakapták a kérdőívben részt vevő bevásárlóközpontok. A felmérésből az is jól látszik, hogy bár a fővárosi plázák esetében a legnagyobb a látogatószám, a vidékiek viszont törzsvásárlók, akik a nehezebb időkben is szívesen visszatérek a nyitva tartó üzletekbe.

A kérdéssort mind a 23 ezer résztvevő személyesen, a bevásárlóközpontban válaszolta meg, ennek ellenére a megkérdezettek közel egyharmada az online vásárlást részesíti előnyben, kétharmaduk viszont inkább személyesen keresi fel az üzleteket. A vidéki és fővárosi válaszadók között ebben az esetben hasonló arányok voltak, ugyanakkor néhány városban (Nagykanizsán, Debrecenben és Kaposváron) a kitöltők több mint 90 százaléka voksolt a személyes vásárlás mellett. A fővárosi Duna Plázában, valamint Miskolcon és Pécsett a válaszadók fele vallotta azt, hogy szívesebben rendel az internetről.

A kitöltőknél arra is rákérdeztek, hogy tartanak-e a járvány második kitörésétől. A 23 ezer kitöltő szinte pontosan fele-fele arányban válaszolt igennel és nemmel, viszont területi megosztás alapján a fővárosi kitöltők 61 százaléka tart egy esetleges következő hullámtól, míg ugyan ez a szám vidéken 45 százalékos.