szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A kávézóláncban jellemzően a vevők nevét írják a kávéspohárra, egy minnesotai üzletben azonban másképp gondolta a barista.

Egy muszlim nő beperelte az amerikai kiskereskedelmi óriás Targetet, mert a minnesotai üzletházában található Starbucksban (hivatalos nevén egy Target Starbucksban) egy barista Iszlám Állam terrorszervezet nevének rövidítését írta a kávéspoharára.

Normál esetben mindenkinek a keresztnevét írja rá a pohárra a kávé készítője, a mostani történet is azzal kezdődött, hogy megkérdezték a hidzsábban érkező 19 éves lány nevét. „Amikor a nevem után érdeklődött, akkor többször lassan megismételtem, hogy Aishah. Ez egy ismert név errefelé, kizárt, hogy ISIS-nek érthette volna” – nyilatkozta a CNN-nek a nő.

A nő szerint a kávézóban dugdosták előle a feliratot, csak akkor tudta elolvasni, amikor átvette a kávéját. „Abban a pillanatban elárasztottak az érzelmek, hiszen ez egy olyan szó, amely a világon mindenhol rontja a muszlimok megítélését. Nem akarom elhinni, hogy manapság egy hasonló eset elfogadható lehet. Ez nincs rendjén” – magyarázta, miért is vitte bíróság elé az ügyet.

A helyi üzletvezető egy új itallal és egy 25 dolláros kuponnal akarta elintézni az ügyet, mielőtt a biztonságiak kivezették volna Aishah-ot. A vádirat szerint az üzletvezető azzal is védekezett, hogy néha elírják a vendégek nevét, ez is ilyen eset lehetett.

A Target egyelőre csak egy közleménnyel reagált, amelyben arról írnak: azt szeretnék, hogy mindenki, aki náluk vásárol, érezze magát megbecsülve és tisztelve. Hozzátették még, hogy szigorúan tiltják a megkülönböztetés és zaklatás bármilyen formáját. „Megvizsgáltuk az ügyet, és úgy gondoljuk, nem volt szándékos. Szerencsétlen hiba történt, amelyet egyszerű magyarázattal el lehetett volna simítani" – írta a cég, amely azt is megígérte, hogy megteszik „a megfelelő lépéseket” a kollégával szemben, például képzést tartanak a számára, hogy biztosítsák, ne fordulhasson elő hasonló eset még egyszer.