szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A járvány miatt a nyelviskolákban tanulók száma drasztikusan csökkent, és még mindig nem érte el a korlátozások előtti szintet, a diplomák kiadása miatt ráadásul tízezreket veszített el a piac.

Keményen érintette a nyelviskolák és a vizsgaközpontok piacát a koronavírusjárvány. Rozgonyi Zoltán a Nyelvtudásért Egyesület elnöke a Világgazdaságnak elmondta, bár az enyhítések után elkezdtek visszatérni a tanulók a nyelviskolákba, a számuk még meg sem közelítik a márciusi szintet, csupán a kétharmada annak, amit tavaly ilyenkor mértek.

A márciusi-májusi időszak a nyelvvizsgák szempontjából a csúcsidőszak egy évben, de idén tavasszal feleannyi tanuló sem tett nyelvvizsgát, mint 2019-ben. Az sem segít a helyzeten a cikk szerint, hogy a diplomákat kiadták nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül, (a beragadtakat is)

emiatt a piac 20-30 ezer diákot veszített el.

Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta, a nyelviskolák csak a tanfolyamok és órák 10-50 százalékát tudták megtartani. Az arány nagyban függött az iskolák profiljától: azok, akik több céges ügyféllel rendelkeztek, egyszerűbb volt az online platformra váltás, mint azoknál, akik magánszemélyeket oktattak főleg.

A járványhelyzet egy területen komoly változást hozott: a tanfolyamok a jövőben 10-20 százalékban már az interneten fognak zajlani, és egy második hullám esetén már sokkal gördülékenyebben tudnak alkalmazkodni az esetleges korlázozásokhoz.