Huszti már folytatná; a futball járványnaplója

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.14. 22:22
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

• Huszti Szabolcs súlyos sérüléséből lábadozva már alig várja, hogy újra pályára léphessen. A fehérvári középpályás úgy véli, barátja, a visszavonulását tervező Juhász Roland élesben érdemelné meg a búcsút, az NB I-et pedig a tv-ben is inkább néznék, mint a sokadik brazil szappanoperát. Pietsch Tibor interjúja.

Márciusban felfordult a futballvilág. Babják Bence március 16-tól mostanáig naplószerűen foglalta össze, mi minden történt, pontosabban nem történt Európa labdarúgópályáin.

Halász Bence úgy érzi, az idén eljut nyolcvan méter fölé. Vb-bronzérmes kalapácsvetőnk épp úgy készül, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, csak éppen versenyezni nem tud, de Vincze Szabolcsnak elmondta, hogy sohasem érezte még ilyen jó erőben magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik