szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Közel 1,8 milliárd forint lett a BIF Nyrt. első féléves eredménye, 62 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

62 százalékkal nőtt a tavaly ilyenkorihoz képest a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. idei első féléves profitja – írja a Világgazdaság. Az ingatlancégnek, amelynek a főrészvényese a Schmidt Mária és gyerekei tulajdonában álló Pió-21 Kft., közel 1,8 milliárd forint volt az adózás utáni eredménye idén január és június között.

A jó eredmény elérését a cég jelentése szerint az segítette, hogy a harsánylejtői építési telkek és társasházi lakások értékesítésével jelentős bevételre tettek szert. Az év elején akvirált Városmajor35 Irodaháznak köszönhetően pedig az ingatlanhasznosítás soron is megugrott a bevétel.

A BIF gyorsjelentése azt is kiemeli, hogy az irodapiacon ugyan nőtt a fejlesztési aktivitás az első félévben, de a járvány miatt a kereslet 38 százalékkal visszazuhant, a bérleti díjak növekedése pedig lelassult. Azt sem zárták ki, hogy egyre több cég áll át tartósan a távmunkára, ami azzal járhat, hogy kisebb irodákra lesz csak igény.

Sztojcsev Iván Gazdaság

Kiürült irodaházak és plázák maradhatnak a járvány után

Irodaházak tömegeit adták volna át 2020-2021-ben, de most, hogy tömegesen állunk át home office-ra, rohamtempóban át kell írni a terveket. Sorra kérnek szerződésmódosítást a plázák üzlethelyiségeinek bérlői is, de a szállodaszobák építését is újra kell gondolni.